1946 ÓTA UGYANAZZAL A KIHÍVÁSSAL NÉZÜNK SZEMBE.
Az Anza számára mindig is kihívást jelentett könnyűvé tenni a festőmunkát. Történetünk 1946-ban, szerényen indult. Napjainkban azonban, az Anza piacvezető festőszerszám-beszállító a skandináv országokban, jelentős exporttal és folyamatosan frissülő termékkínálattal.
Senki nem válik véletlenül piacvezetővé. Bennünket az juttatott előre, hogy figyelmesen meghallgattuk a termékeink felhasználóit. Festőmesterek és DIY festők révén nyertünk folyamatos bepillantást a festés zegzugaiba, ez a tudás pedig nagy segítségünkre volt a megfelelő szerszámok kifejlesztésében.
A kíváncsiság, és a vágy, hogy olyan új lehetőségeket próbáljunk ki, melyekkel könnyűvé tehetjük a festést, további hajtóerőt jelentettek. Egy példa: a festőhengerek gyártását 1960-ban kezdtük, de alig pár évvel később már ipari tervezőkkel kötöttünk együttműködési megállapodást – ami abban az időben teljesen egyedülállónak számított.
Elsődleges piacaink Svédország, Norvégia, Dánia és Nagy-Britannia, azonban értékesítési hálózatunk a világ nagy részét lefedi. Az Anza összesen 250 alkalmazottal dolgozik, akik közül 140-en Svédországban élnek. 1979 óta a Jordan Group teljes tulajdonú leányvállalata vagyunk.
Mai méretünk és sikereink ellenére, létezésünk okát soha nem felejtettük el. Állandó kihívásunk: hogyan lehet könnyűvé tenni a festést? Egészen addig, amíg még léteznek új, kipróbálásra váró lehetőségek, nem fogunk a babérjainkon ülni.